Egy modell casting eseményei magánnyomozó szemmel

Megközelítőleg három-négy héttel ezelőtt történt, hogy egy hölgy ismerősöm a Facebookon nézegette a különböző modell-statiszta munkákat hirdető csoportokat, amikor felfigyelt arra a hirdetésre, ami miatt ez a cikk is elkészült.

Egy fiatal lány tette ki a hirdetést a netre, miszerint 17-21 év közötti lányok és fiúk jelentkezését várja egy külföldi ruhamárka fotózására. A postban külön kitételként megemlítette, hogy a szülők jelenléte is szükséges a válogatáson – ez egy lányos szülő számára mindenképpen pozitív dologként hatott – ennek ellenére a lány és barátnője megkért arra, hogy amennyiben lesz a dologból valami is, akkor menjek el én is a válogatásra. A jelentkező lány azt gondolta, hogy ez a lehetőség pont megfelelő lenne a számára, így gyorsan írt egy e-mailt amivel képeket is küldött, és jelentkezett a castingra.

Körülbelül öt nap múlva a lány kapta a hírt, hogy a már meglévő képei alapján személyesen is szeretnének találkozni vele. Az édesanya telefonszámát hívták fel, aki elmondása szerint a vele telefonáló idősebb női hang egy nemzetközi ügynökség nevében jelentkezett be, majd jól szituáltan és kedvesen egyeztetett vele, ezért is egyezett bele, hogy lánya és barátnője velem megerősítve menjen a programra. Ezen után jött egy sms a "társaságtól", hogy pontosan hova és mikor kell menni. Mindennek fényében nyugodtan, némi reménnyel telve mentünk el a találkozóra, hátha a korábbi e témában szerzett negatív tapasztalatok pozitívval vegyülnek ezután.

A parkolókeresés után, megtaláltuk a házat, amit kerestünk, ám az koránt sem festett úgy, mint ahogyan azt egy nemzetközi márkákkal kapcsolatban álló modellügynökségtől vagy casting irodától elvárhattuk volna. A kapucsengőn nem volt semmiféle, akár cégre, akár ügynökségre utal kiírás, így csak megkerestük a számot a korábban kapott sms-ből. Egy koszos, düledező falazatú, liftnélküli régi bérház harmadik emeletére kellett felmenni. Ekkor még elhessegettem magamtól azt a negatív érzést, ami végig zakatolt bennem, hogy itt valami nincs rendjén. A barátnő még meg is jegyzete nekem, hogy ne ítéljek elsőre, nézzük meg milyenek lesznek.

Helyszíni tapasztalatok

Felérve a folyosón egy műanyag fóliába bújtatott, kézzel írt papírt, és rajta egy nagy fekete nyíl jelezte, hogy melyik a megfelelő csengő. Ahogy becsengettünk a csirkedróttal elválasztott folyosóra, egy fiatal 22 év körüli mosolygós barna hajú lány lépett ki és fogadott minket. Meglehetősen közvetlen volt, számomra már túlságosan is, mert a nála lényegesen idősebb kísérőket, mint jómagam is, gond nélkül letegezte, de ez még nem is lett volna akkora a probléma, hiszen a divatvilág olyan, amilyen, mások a szokások.

A lakásba belépve következett az újabb csalódás, egy igen apró, kissé döhányfüstös helység volt az ˝iroda˝. A bejárat mellett közvetlenül balra egy kosztól ragadó fehér asztalka állt, de ahogy jobbra néztem megpillantottam egy konyhát és tudatosult bennem, hogy amire én a táskámat tettem az a konyhabútor egyik felső szekrénye, amit leszereltek, abban a pillanatban asztalkaként funkcionált. Innen átmentünk a ˝tárgyalóba˝ ahol először az tűnt fel, hogy szinte semmilyen bútor nem volt benne, csak két kopott asztal, pár szék, egy sarokkanapé. A dekorációt néhány, a falra celluxozott fiatal lány és fiú képe jelentette, amik a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőek profi dekornak.  Tulajdonképpen, az egész lakást tíz perc leforgása alatt ki lehetett volna pakolni üresre úgy, hogy az oda később érkező azt sem tudta volna, megállapítani, hogy ott valaha működött –e bármiféle ügynökség vagy afféle.

Ahogy leültünk és elnézegettem a lányok képeit, fura érzés fogott el, amolyan rossz megérzésfajta, egyszerűen a hirdetéshez, az ahhoz elméletileg tartozó divat világához semmi sem igazodott, teljesen életszerűtlen volt a helyzet, semmi sem volt odavaló, nem tűnt igazinak.

A minket fogadó túláradóan kedves nő mellett, még ketten dolgoztak. Egy teltebb, sötét hajú, mogorva kinézetű harmincas nő, aki még csak fel sem állt bemutatkozni, és egy szintén maximum húszas évei közepén járó, vékony beesett arcú, rommá szoláriumozott lány. Ő foglalkozott velünk. Leülve azonnal elkezdtek záporozni a kérdései, amik kizárólag személyes információkra, adatokra irányultak, mint magasság, haj- szemszín, lakóhely, jelenlegi iskola stb. Azt mondják, hogy a modellügynökségeken ez már csak így szokás a regisztrációk során, mi azonban nem ezért mentünk oda. Érdekes és egyben az volt nagyon furcsa a dologban, hogy a jelentkező lány már egy konkrét castingra jött, hiszen úgy volt meghirdetve, azt írták az sms-ben, és külön még azt is közölték telefonon, hogy magassarkú cipőt is hozzon magával, mert, hogy szeretnék látni a járását. Ekkor megkérdeztük, hogy pontosan miért is kell neki a pontos lakcím, az iskola címe és a hobbijai, hiszen ezek már nem tartoztak a tipikusan az alapinformációk közé.  A kérdés feltevésekor láttam, hogy már ez sem tetszett a kérdezőnek, innentől kezdve viselkedése erősen feszülté vált, vonásai feszesek lettek, beszéde türelmetlen és durva lett.

Azonosíthatalan vállalkozás

Az elkísért lány jogász végzettségű barátnőjének is a zavarodottság azonnal feltűnt és további kérdéseket tett fel, amik egyébként alapinformációként kellett volna, hogy szolgáljanak egy érdeklődő számára, hiszen ezek részben arra irányultak, hogy mi a cég neve, mivel az addig közölt információk alapján az nem volt megtalálható a cégjegyzékben, és hogy mi a cég weboldala, mert az sem volt megtalálható a kapott információ alapján stb., és ezek nem extra kérdések.

Itt kell megemlíteni, hogy a "társaság" első telefonos bejelentkezése alkalmával egy nagy nemzetközi modellügynöség nevét említette, melynek azonban - éppen Magyarországon - nincsen semmilyen érdekeltsége. Ezek után a nő pillanatról pillanatra stílust váltott velünk. A beszélgetés még durvább, támadó és kioktató hangvételű lett, majd elkérte a fényképeket. Mikor megmutatták Pendrive-on hozott képeket, egy félmondattal annyit reagált rájuk, hogy ő nem hajlandó itt több ezer képet végig nézni és, hogy idézzem, ˝10kg smink van rajtad nem is így nézel ki ˝ - ráadásul ennek semmi alapja nem volt, az érintett lány nem „vakolja” magát. Ide kapcsolódik az is, hogy ha - maradva a "társaság" alap-történeténél - , külföldi ruhamárka bemutatójára castingolnak, akkor vajon miért veszett a jelentkező lány két nyelvtudása az érdektelenségbe a kérdező "szakember" részéről, és miért lehetett fontos az, hogy vidékről érkeztünk-e vagy sem. Nekünk több forgatókönyv is eszünkbe jutott, itt és most én az olvasóra bízom a következtetések kigondolását.

Az adathordozót a lány szinte kitépte a laptopból, majd a jelentkező kezébe vágta és mondta, hogy üljünk le.  A helyzet tovább fajult, amikor visszatérünk arra a témára, amit Ők hirdettek meg, tehát, hogy nem a regisztráció miatt érkeztünk, hanem már a konkrét castingra hívták el a lányt. A nő dühösen és igen kioktató hangnemben közölte, hogy ő ilyenről nem tud , ugye nem gondoltuk ,hogy minket itt kész stáb fog várni, biztosan jól értettük -e a telefont. Megismételtük, hogy egészen biztos, ha kell az e-mailezést is meg tudjuk mutatni, ráadásul a lány részt vett már pár fotózáson, tehát tudja, hogy mennek a dolgok.

A jogi kérdések csak ez után jöttek, hiszen amikor megjegyeztük, hogy más cégnév szerepel az e-mailben és a kitöltendő regisztrációs űrlapon, - az egyébként vállalkozási forma, Bt, Kft, EV,stb, az nem volt feltüntetve, egyéb azonosításra alkalmas adat végképpen nem volt sehol - illetve, hogy most akkor pontosan melyiknek a munkatársai is, akkor minősíthetetlen módon felemelt hangnemben kaptuk meg a minden tényszerű közlést megkerülő választ. Hol az egyik, hol a másik névvel dobálózott mondván, csak összezavarodunk. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy idézem a cégnyilvántartásban nyugodtam ránk lehet ám keresni, mint vállalkozó meg fognak minket találni˝. Mivel a kialakult helyzeten már nem lehetett rontani, ráadásul látszott, hogy lövése sincs, miről beszél, nem hagytuk elvarratlanul a kérdéskört.

Azt hiszem, ezt nevezhetjük a találkozó csúcspontjának, itt ugyanis a hölgy felállt és fenyegető módon ordítva távozásra szólított fel bennünket, annak ellenére, hogy csupán a munkával és a céggel kapcsolatos alapinformációk iránt érdeklődtünk volna. Kifelé menet a fejemhez vágta, hogy ilyen hozzáállással esélye sincs ebben a szakmában a lánynak, elvesszük a pénzt és a lehetőséget az ismerősömtől, mert ő több ezer lányt foglalkoztat és mindenki a híres divatházak képviselője manapság. Amikor azonban a jelentkező lány megkérte, hogy említsen akár egy általa felfuttatott szupermodellt nem tudott válaszolni, csak egy gunyoros mosollyal kísért Sok sikert˝-t kívánt és becsapta mögöttünk az ajtót, de olyan dühhel és erővel, hogy zengett a lépcsőház. Megrökönyödve álltunk a csirkedrótos folyosón, hogy most vajon mi rosszat is mondtunk, de rájöttünk, hogy semmit, csak a nőnek olyan kérdéseket tettünk fel amire nem tudott vagy nem akart válaszolni, hogy annak mi lehetett az aka azt a kedves olvasó fantázájára bízom.

Otthon nem hagyott nyugodni a dolog, így délután rákerestem a neten az említett két különböző modellügynökség nevére. Mint kiderült, hogy léteznek ugyan az általuk említett ügynökségek, az egyiknek hazánkban nincs is kirendeltsége, a másik pedig nem ezen a címen van bejegyezve, sehogyan sem köthető az adott helyszínhez, ráadásul a neten látható megjelenési és munkastílusukat sehogy sem találtam összeegyeztethetőnek a helyben tapasztaltakkal.

Végkifejlet

Ezek a felismerések, a helyben tapasztaltak, a rossz előérzet, az, hogy nem találtuk meg a nő által sajátjaként megnevezett céget, amely nevében az ügynökségek érdekében eljár, sem a nő neve alatt futó egyéni vállalkozást azt a képet körvonalazta bennem, hogy ha hagytuk volna, akkor nagy valószínűleg most vagy csalás áldozata lenne a lány, de az biztos, hogy nagyon sok személyes adata idegenek birtokában lenne, a folytatás pedig mi lehetett volna, azt meg ki tudja.

 Haiszky Ernő Zoltán